Előírta a kormány, hogyan öltözködjenek a kormányablakok dolgozói

Előírta a kormány, hogyan öltözködjenek a kormányablakok dolgozói

A kormányablakban dolgozó kormánytisztviselőknek munkavégzésük idején fehér blúzt, illetve inget, valamint sötét szoknyát, illetve nadrágot kell viselniük. Cikkünk megjelenése után a Közigazdasági és Területfejleztési Minisztérium közölte: fejenként évi nettó 150 000 forint ruhapénzt kapnak a kormányablakban dolgozók, ezt az összeget máridén biztosítják az érintett mintegy 4400 ügyintézőnek.

Fajsúlyos átalakításra készül a kormány a személyi igazolványoknál, útleveleknél

Fajsúlyos átalakításra készül a kormány a személyi igazolványoknál, útleveleknél

Jelentős változások lépnének életbe a magyar közigazgatásban: a Miniszterelnöki Kabinetirodához kerülnek az okmányügyintézések, a hozzájuk kapcsolódó nyilvántartások és az egyes eljárások lefolytatása is a Belügyminisztériumtól. A rendelet számos ponton érinti a korábbi jogszabályokat, és célja a hatékonyság növelése, valamint az adminisztratív folyamatok egyszerűsítése. Mindez kiterjed a személyi igazolványokra, az útiokmányokra és a lakcímnyilvántartással kapcsolatos ügyintézésre is.

Még a házasodási szabályokat is átírná a kormány, több ügyintézés is változna

Még a házasodási szabályokat is átírná a kormány, több ügyintézés is változna

A magyar kormány társadalmi egyeztetésre küldte a digitális állam megvalósításához kapcsolódó egyes kormányrendeletek módosításáról szóló rendelettervezetet. A Rogán Antal vezette Miniszterelnöki Kabinetiroda szerint a tervezet célja, hogy megteremtse a digitális állampolgárság előregisztráció és a távoli azonosítás rendeleti szintű szabályozását, valamint az elektronikus házassági szándékbejelentés részletszabályainak alkalmazhatóságát.

Visszavonná a tűzvédelmi törvény tervezett módosítását a Lánglovagok Egyesület

Visszavonná a tűzvédelmi törvény tervezett módosítását a Lánglovagok Egyesület

A Miniszterelnöki Kabinetiroda 2023. augusztus 7-én bocsátotta társadalmi egyeztetésre az állam működésének további egyszerűsítésével összefüggő törvénytervezetet. Ebben a vállalkozások adminisztratív terheinek csökkentésére hivatkozva jelentősen szűkítenék azon gazdálkodó tevékenységet folytató magánszemélyek, jogi személyek körét, melyeknek Tűzvédelmi Szabályzatot kellene készíteniük, valamint eltörölnék a munkavállalók éves tűzvédelmi oktatásának általános kötelezettségét.

Zelenszkij: minden fronton területeket szereztünk

Zelenszkij: minden fronton területeket szereztünk

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szokásos vasárnap esti videós sajtótájékoztatóján elmondta, hogy az ukrán csapatok három települést, és egyéb területeket foglaltak vissza a hétvége során – írja a Reuters.

Rogán Antalhoz tartoznak a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok

Rogán Antalhoz tartoznak a polgári nemzetbiztonsági szolgálatok

Péntek délután hivatalosan is megjelent az ötödik Orbán-kormány tagjainak névsora, a parlament oldalára pedig elkezdték feltölteni a Magyarország minisztériumainak felsorolásáról szóló törvényjavaslatot, amely tartalmazni fogja, hogy melyik tárcához milyen feladatok tartoznak majd. A Miniszterelnöki Kabinetiroda a találgatások megelőzése érdekében a hivatalos bejelentésekkel párhuzamosan közleményt adott ki.

  • 1
  • 2
Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Újjáalakul az Európai Unió, Magyarország a nagy vesztesek közé kerülhet
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel mobilbarát hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.